![]()
A címben szereplő “training” egyszerre utal a hotwife-cuckold, avagy a feleségkiszervezős fétishez való hozzáedződésre, illetve a borítón is látható edzőtermi edzésekre, mivel a bull ebben a történetben a felszarvazós sztorik egyik archetipikus karaktere, egy személyi edző. Megtetszik a feleségnek, és szépen lassan, apránként bevonják a házaspár szexuális életébe. Éppen ez az aprólékos felépítés adja meg a történet báját, a szerző remek érzékkel fokozza az izgalmakat, és amikor már már azt hinnénk, végletekig pörgette a fétist, a következő fejezetben új karaktert vagy új fordulatot hoz be. Ezzel a fokozással jutunk el elég vad kalandokig, illetve egy lájti zsarolás formájában megjelenik az intrika is. Mindezt viszonylag kevés, de jól megalkotott és használt szereplővel.
Trilógiaként jelent meg, de három összefüggő történetről van szó ugyanazon szereplőkkel és egymásra épülő cselekménnyel, ezért érdemes mindhármat beszerezni és egymás után, folytatólagosan olvasni. Kíváncsiságból beleolvastam a szerző több könyvébe, néhány kollaborációjába is, de kétségtelenül ez lett a legjobb.
