Két éve jelent meg a Feküdj a padlóra

Loading

Két évvel ezelőtt fedeztem fel a reddit Gonewildstories subján ezt a remek történetet, amelyben a régi főiskolás barát, Ben meglátogatja a békésen éldegélő párocskát, és a vendégeskedés egy laza estén félrecsúszott édeshármassá alakul, amelyben hamar kiderül, ki a Gazda, és kinek kell a padlóra feküdnie. Gyorsan lefordítottam a cuckold történetek magyar olvasói számára, és azóta …

Könyvkritika: Stephany Wylde’s Big Book of Cuckold (2021)

Loading

Nyolc történet olvasható ebben a válogatáskötetben, mindegyik a felszarvazással, vagyis a cuckold fétissel foglalkozik. Akad benne sima bevezető szintű, de van igazi beteges fantáziálás, a végletekig: teherbeejtős, távolról megfigyelős, erényöves. A sztorik és a helyzetek igaz, hogy sablonosak, de változatosak: van köztük baráti páros, orvosos, személyi edzős stb. Természetesen semmiféle védekezést nem használ senki, sőt, …

Kritika: Cucked (Deeper, Amber Moore)

Loading

Dicséretes, hogy a nagy stúdiók is komolyan foglalkoznak a felszarvazós szex, avagy a cuckolding fétissel, sorra jönnek ki a jelenetek a témában. A megvalósítás során azonban többnyire elsikkad a lényeg, ráadásul az odafigyelés, átgondolás hiánya miatt. A most vizsgált jelenetben a 22 éves, nevadai származású Amber Moore kefél a Vixen stúdió legnagyobb csődörével, a fekete …

Könyvkritika – Simon Adorno : Cuckold Summer

Loading

A cuckold pornó egyre inkább elterjedtebb és a fogalom kezd beszivárogni a mainstream médiába is. Magyarul a felszarvazásról van szó, de igen intenzív módon, a férj részvételével. Ízléstől és stílustól függően vesz részt a felszarvazott férj a cselekményben, kezdve a telefonos tudósítás elcsigázott lesésétől a hotelszobában “cuckold chair”-nek nevezett magányos széken maszturbálásos bámuláson át a …

Deeper: Over Thinking – kritika

Loading

Ha meg is jelent eddig a cuckold fétis a Deeper stúdió jelentei között, az általában a feleség útjára bocsátásában nyilvánult meg. Ennél merészebb és keményebb megközelítést láthatunk az áprilisban megjelent, Over Thinking c. jelenetben. Lilly Bell bevállalja, hogy kefél egyet valaki mással a férje szeme láttára. Kellemesen izgató az előkészület a jelenet elején, majd főhősnőnk …

Simone Scarlet: Cuckold Insanity! – Könyvkritika

Loading

Furcsa könyv ez, mintha két szöveggyűjtemény lenne egybefűzve. Az első öt történet totálisan érdektelen, klissés, unalmas. Fekete személyi edző, hipnózis, netszolgáltató-szerelők… ugyan már, ez húsz éve is ciki volt! Már paródiákban sem nevet ilyenen az ember. A második öt már érdekesebb, megjelenik valamiféle feszültség a szereplők között, legyen szó akár parancsolgató feleségről, házassági évfordulóról, pökhendi …

Akkor és Most – Mi lett veled Mira Cuckold ?

Loading

Mira Cuckold… Talán nem a legismertebb színésznő, de akik tudják kiről van szó, biztos azonnal eszükbe jut az a bájos arc, a szexi szünet a fogai között, és a kemény jelenetek. A Mistress Mira-ként is ismert romániai magyar lány olyan filmekben kezdett mint a Don’t resist the mistress, vagy a Cuckold Husband. Sok cuckold jelenetben …