Trinity (Vanna Bardot, Deeper)

Loading

​​ “Miután kvázi szabadságon voltam idén, örömmel jelenthetem be, hogy jövőre várható a NAGY visszatérésem!” jelentette be Vanna Bardot a twitteren novemberben. Nem igazán értem, mire gondol, hiszen hetente-kéthetente jelennek meg jobbnál jobb új jelenetei olyan mennyiségben, hogy azt hónapokkal előre nehéz lett volna felvenni és betervezni. Itt van például ez a jó kis négyes …

Cara Mella spriccelős anál jelenete (Tushy, 2025 szeptember)

Loading

Cara Mella egy gyönyörű fiatal marokkói-német lány, eddig kicsit más néven: Caramella Del X-ként működött a szakmában. Még csak két éve forgat, eddig főleg elég ótvar, alacsony minőségű jelenetekben szerepelt, úgyhogy ez a Tushy-forgatás igazi karrierlépés lehetett számára. Több anál és DP jelenete is fellelhető a neten, úgyhogy valószínűleg nem fizikailag jelentett kihívást számára a …

Könyvkritika: Sütő Enikő: A vágy vonzásában

Loading

Tettem még egy próbát az ismert modell neve, mint álnév mögé bújó szerző ezúttal 2015-ös szövegével. A sztori szerint “Olivia ízig vérig modern nő. Túllépve a csalódásokon, és a fájdalmon felépíti az életét. Sikeres üzletasszony lesz. Sorra jelennek meg regényei, amiket világszerte milliók olvasnak. Közben kiegyensúlyozott családban neveli a gyermekét. Egy nap újra találkozik élete …

Anal-Hungry MILF Gets Special Massage

Loading

(Anissa Kate és Vince Karter, Tushy, 2025 augusztus) Anissa Kate elképesztő energiával játssza a természetes MILF karakterét újra meg újra. Gyakorlatilag heti rendszerességgel jelentkezik valamelyik platformon új jelenettel, amelyekben rendszerint anált is vállal – nem meglepetés tehát a Tushy jelenet sem. A halovány kerettörténet szerint a főszereplő rengeteg munkája közepette (amit egy fotelben végez egy …

Új podcastben Pavlov könyveinek elemzése

Loading

Ha eddig is szemezgettél már valamelyik könyvemmel, de szívesen belehallgatnál egy-egy róluk szóló elemzésbe, vagy az olvasásuk után átgondolnád a narrátorok segítségével a bonyolult cselekményt, most itt a kedvező alkalom: A NotebookLM szoftver segítségével készült összefoglaló epizódok remek betekintést nyújtanak e történetek világába. A magyar nyelvi modul tökéletlensége miatt persze akadnak benne mulatságos félre ejtések, …

Raw Talent : Dokumentum igényű könyv a Brazzers stúdió színfalai mögött folyó munkáról

Loading

Rosie Marks fotós könyvet jelentetett meg egy évnyi, a Brazzers stúdió színfalai mögött végzett fotós kutatómunka során. Az 55 fontért megrendelhető album betekintést nyújt a pornóipar működésébe: forgatásokba, expókba, a színészek privát szférájába. Egy kis ízelítő a könyv anyagából:

Új stúdió, új jelenet: A Dark Night (Vanna Bardot, Scarlett Alexis, Gal Ritchie, Set Gamble)

Loading

Új stúdió indult LuxePlayhouse néven, beharangozójuk szerint a szépen fényképezett, kuxus körülmények között felvett szexjelenetek készítése a céljuk. Egyelőre munkásságukban nem látszik különösebb egyedi megkölönböztető arculat egy nagyobb költségvetésű Private vagy Tushy jelenettől, de ez remélhetőleg változik majd a jövőben. Egyik új jelenetükben egyszerre három színésznővel szexel egy menő garázsban, menő autók között Seth Gamble. …

Kritika: Dating (Anita Rover, Dorcel, 2025)

Loading

“Amikor Anita és Tommy úgy érzik, kapcsolatuk a szakítás szélére sodródott, úgy döntenek, kipróbálnak pár új dolgot, és más partnerekkel való randizással erősítik meg egymás felé érzett szerelmüket” írja a fülszövegben tévedhetetlen pornós logika szerinti kicsapongásigazolást a Dorcel stúdió. Ez tehát egy újabb romantikus pornófilm, az aktuális üdvöske, Anita Rover főszereplésével. A francia származású, ‘97-es …

Kritika : Fetish Night (Shalina Devine, Dorcel, 2025. április)

Loading

Az idén 38 éves román származású pornószínésznő egyre magasabb kategóriájú jelenetekben szerepel. A számtalan ddfprod forgatás után áprilisban a Vixen csoport is készített vele egy kiválóan fényképezett amerikai jelenetet. A Dorcel pedig Fetish Night címmel jelentette meg dögös kalandját.  A jelenet elején a művésznő egy budapesti városban sétál vérlázítóan hiányos öltözékben és eleganciával. Partnerével hamar …

Kritika: Double PAWG Anal (Mia Malkova, Elle Brooke, Keiran Lee, 2025)

Loading

Az utóbbi hónapokban nem sok klasszikus pornófelvételt lehetett látni a világ egyik legsikeresebb pornós modelljétől, Mia Malkovától: onlyfans oldalát építgette, szóló videókat és modell felkéréseket teljesített.  Idén tavasszal elfogyhatott a tőke, mert ismét egy kemény anál jelenetet forgatott két közreműködővel. Keiran Lee megmutatja ebben a videóban, mi történik, amikor a tesztoszterontól elborult agyú pornós alfahím …