Visszatekintő: A Private Gladiator trilógia

Loading

A 2000-es, Russel Crowe főszereplésű Gladiátor című film felkeltette a nagyközönség érdeklődését az ókori Róma iránt. Ezt meglovagolva készítette el 2002-ben Antonio Adamo a Private Gladiator trilógiát. Az i. sz. 180-ban játszódó történet szerint Toni Ribas játssza Maximust, a címszereplőt, Mandy Bright meg a feleségét. Együtt küzdenek az idősődő, basáskodó  Marcus Aurelius császár ellen, kalandjaik …

Tiny BFFs Molly And Xxlayna Have Naughty Threesome

Loading

(Molly Little, Xxlayna Marie, Vixen, 2026) A két fiatal művésznő remek jelenetet forgatott. A sztori szerint házibulira várakozó, unatkozó csajok, akik laza kihívásként beveszik harmadiknak a házigazdájukat. Persze Alberto Blanconak sem kell kétszer mondani, alaposan kiélvezi a helyzetet. A művésznők mohón szolgálják a csávót, de szopás közben egymással is szívesen smárolnak, nagyszerűen működnek együtt. Az …

Cock-Hungry Hotties Have Intense Anal Foursome

Loading

 (Liz Jordan, Milan Cheek, Tushy, 2026) Van a jelenetnek valami homályos gazdaglány-személyzetes kerettörténet, de igazából arra nem érdemes szót vesztegetni. Egy hagyományos két nő – két pasi felállást láthatunk egy szép, kastélyszerű enteriőrben, a szokásos Tushy minőségben fényképezve. A jelenet igazi sztárja az ukrán származású, 26 éves Milan Cheek, aki érzékien navigálja végig partnereit az …

Amirah Adara Tushy DP (2026)

Loading

Amirah Adara munkásságában ennél jóval keményebb jelenetek is bőségesen akadnak: gangbang, blowbang, vizeletivás és hasonlók. A Tushy jelenete tehát inkább a nézőközönség szélesítését szolgálhatja, finomságával olyan hotelekbe és tartalomszolgáltatókhoz is eljuthat, ahová a művésznő eddigi anyagai még nem. A képminőség és a fény pipa, hang pipa: a stúdió a rá jellemző technikai igényességgel forgatta le …

Amirah Adara Születésnapi Blowbang (2026) / Unchain the Beast

Loading

Amirah Adara szerepelt már jónéhány blowbang és gangbang jelenetben, ez a forgatás tehát nem jelenthetett számára igazán nagy fizikai kihívást – a pornóipar beszámolói szerint inkább az esemény megszervezése, a férfi kollégák rendelkezésre állása (mindenféle értelemben) okozhatott nehézséget. Az meg csak rátehetett egy lapáttal, hogy a jelenet a művésznő onlyfans oldalán jelent meg, tehát még …

New Hotwife Gets Tag-Teamed

Loading

(Audrey Reid, Blacked, 2025. július)  A kanadai származású, 28 éves művésznő nem sok jelenettel rendelkezik még, bár a Vixen stúdiónál fél évvel ezelőtt forgatott már egyet. Most nem kisebb fába vágta fejszéjét, mint két fekete kollégájával egy hármas kuffantás felvételére. És bizton állítom, hogy máig ez a jelenete sikerült a legjobban.  Már az első képkockákon …

20 éves az Island Fever 4

Loading

Húsz évvel ezelőtt, 2006 áprilisa és júniusa között forgatták a Joone művésznevű rendező csodásan fényképezett, hangulatos szigetes szériájának utolsó, negyedik részét. Az előző részekből egyetlen, igaz, akkor pornós szupersztárnak számító színésznő maradt meg: Jesse Jane. Az ő és a harmadik rész többi színészének későbbi történetével már korábban jelent meg ezen a blogon írás, így most …

PornoLover Release 501. – Káosz

Loading

A film címe remekül visszaadja az elmúlt két hónapomat, ahogy azt látjátok, ez az első release január elseje óta, mert kis káosz került a rendszerembe. De lássuk mivel is van dolgunk. Ez az első olyan release ami sajnos semmiféle magyar vonatkozást nem kapott, se szinkron, se felirat, csak olasz hang van. Ne szegje ez senki …

Akkor és most: Eva Lovia

Loading

Eva Lovia 1989-ben született a Candice Clarke néven az Észak-Karolinai Wilmingtonban, ami egy Győr vagy Nyíregyháza méretű város a Cape Fear folyó partján. Egzotikus külsejét dél-amerikai és japán szüleinek köszönheti. 2011-ben kezdett pornózni, eleinte leszbikus jelenetekkel. Hamar rákapott a hardcore témára, forgatott Keiran Lee-vel és Mick Blue-val is. 2015-ben részt vett a PornHub pénzgyűjtő kampányában, …

Kritika: Anissa Kate újévi orgiája (New Year Celebrations, Pornworld, 2025)

Loading

A Pornworld csatorna rendszeresen építi jeleneteit aktuális ünnepek köré. Oly sok videójuk van már, hogy nyilvánvalóan felmerül a karácsonyi vagy éppen esetünkben a szilveszteri orgia. Egy ilyen témájú jelenetet láthatunk a francia Anissa Kate és az olasz Marica Chanelle főszereplésével. A két művésznő között majdnem egy évtized van, ez mégsem látszik, testük és habitusuk is …