Interjú

Interjú MissIxxy JOI tartalomkészítővel

Loading

MissIxxy több, mint három éve készít már erotikus hangfelvételeket. Anyagai között akad cuckold, gloryhole vagy éppen femdom témájú is, havonta érkező felvételeit epekedő kommentelők sora várja. ASMR, azaz Autonomous Sensory Meridian Response, szenzomotoros jelenség kategóriába is sorolható a munkássága, melynek során önkéntelen idegi válasz érkezik testünkből hangja hatására. De felvételei tekinthetők erotikus, JOI (jerk off instruction) hangjátékoknak is, melyekben mocskos beszéddel és a jelenethez illő hanghatásokkal gondoskodik hallgatói stresszoldásáról.

– Mitől lesz szerinted igazán jó egy JOI felvétel? Van rá recept? Esetleg téma vagy fordulat, amely rendszeresen az átlagosnál lelkesebb visszajelzést eredményez a rajongóidtól?

– Köszönöm a kérdést/kérdéseket. Elsősorban erotikus audióként hívom mindazt a tartalmat amit készítek, hiszen ez magába foglal minden egyéb alkategóriát amit az adott alkotó mások elé tár. Összességében írnék erről, mint audió készítés.

Misslxxy :
Úgy gondolom, hogy kettő… vagy talán három lényeges összetevője van annak, hogy minden működjön. (a technikai részén kívül).
Az első a hang maga, ami tetszetős kell legyen. Persze nem mindenki számára, hanem mondjuk egy adott közeg vagy közönség részére, mindenkinek nem lehet megfelelni :).
A második és nagyon fontos dolog a szenvedély. Úgy gondolom, hogy enélkül üres az egész, olyasmi mintha egy filmben mimika nélkül játszanának a színészek. Talán ennek alpontja (vagy harmadik pont) a beleélés.Szeretek fantáziálni és írás vagy felvétel közben elképzelni ami történik, az esetek nagy részében sikerül is. Hiszen hogyan másképpen lehetne jól előadni egy erotikus sztorit, mintha úgymond benne lennék a történésekben.
Lényegében előadás és az adott esetben minél jobban sikerül elképzelnem, átélnem ami a  történetben van,annál könnyebb nekem is átadni ezt.
Az a trükk, hogy igyekszem elképzelni magam elé egy kívánatos férfit akinek mondom, akivel teszem ami történik.

– Van olyan közeli ismerősöd, aki ismeri ezt a hobbid? Kaptál már személyes, esetleg pirulósan izgatott visszajelzést?

Misslxxy :

– Van ilyen ismerősöm, de az életben ezt inkább titokban tartom.
Sokféle visszajelzést kaptam már, de inkább ismeretlenektől és online formában. 

– Milyen külföldi JOI előadó munkásságát követed, akitől tudsz ötleteket meríteni? Van olyan, akivel szívesen működnél együtt?

Misslxxy :

– Őszintén megmondom nem követek senkit aki kifejezetten ilyen tartalmat készít.
Néha belenézek külföldi anyagokba, de inkább a saját stílusomat teszem bele illetve ha valami mást kérnek akkor igyekszem annak eleget tenni.
Kíváncsiságból inkább férfi hangokba hallgatok bele.

– Milyen felszereléssel dolgozol, a jegyzeteléstől a mikrofonon és vágószoftveren át a felvételek közben használt játékszerekig?

Misslxxy :

– Nincs extra stúdióm hozzá, de egy jól hangszigetelt kis szoba megkönnyítené a dolgom :))) (Nem nagyon értek hozzá). Az írásaimat dokumentum fájlokba mentem, azután következik a felvétel. Márkát nem említenék, egy asztalhoz csavarozható állványos mikrofont használok egyszerű Windows-os hangfelvevővel.
Az Adobe programjait használom videók készítéséhez.
A felvételhez amikor szükség van rá dildót szoktam még használni (orális részekhez) illetve -vicces- vizet és persze a kezem (femdom felvételek ütésekhez). Hozzáadott hangokat is szoktam alkalmazni, ami nem a hangom és nem orál pl. cipőkopogás, az aktus alatti csattogás.

Illusztráció: https://hu.xhamster.com/videos/femdom-triad-erotic-soundtracks-hungarian-xhKoWYq

– A témáid között gyakran szerepel változatos szerepjáték. Mi ennek a kitalálásának a folyamata? Hogyan dolgozod ki a fordulatokat?

Misslxxy :

– Kezdetben csak magamnak írtam. Mióta többségében felkérésekkel foglalkozom, azóta mások által megadott alapokra dolgozom. Előfordul, hogy csak témát adnak meg vagy minimális sztorit, esetleg vázlatosan felépítik hogy mi alapján menjen a történet. Csak elég ritka esetekben kapok kész szöveget, én szoktam megírni. Sok esetben egész szabadon. Persze minél közelebb áll hozzám az alap,annál könnyebb beleolvadnom a szerepbe.
Időnként akadnak különlegesebb témák is, de szeretem hogy megvan a változatosság.

– Az improvizációs technika vagy az előre megírt történetek felolvasása testhezállóbb számodra?

Misslxxy :

– Jobban szeretem a megírt sztorit. Nem tudnék imporvizálni egy 30-40 perces hangfelvételt úgy hogy folyamatosan beszéljek vagy legyen rajta a hangom. Főleg hogy próbálok figyelni miket kell tartalmaznia egy adott anyagnak, másképp nagyon elhúzódna.

– Hogyan tudsz intim hangulatot teremteni a hangfelvételekhez? Tartozik hozzá valamilyen rituálé, gyertya vagy különleges ital?

Misslxxy :

– Ez nem könnyű feladat. Természetesen nem lehet valaki állandóan a topon, ezért is mondható egyfajta előadóművészetnek. 

Tartalomkészítőként is bármikor lehet rossz napod, kedvetlenség, akármi jöhet. Nem leszel mindig teljesen fullos formában, de mindig igyekezni kell a legjobbat kihozni magadból.
Előfordult már hogy nagyon felidegesítettek, de aznap felvételem volt. Akadt ott egy óra arra, hogy lehiggadjak és kiűrítsem az agyam és félretegyek mindent, mert ott vannak a követőim, a felkérőim, számítanak rám.
Nincs erre kifejezetten programom. A legjobb amikor elkezdem a történetet és ahogy haladok benne elkezd izgatni és akkor indítja el bennem azt mintha egy férfihez beszélnék ott és akkor. Kicsit hasonló ebben a szinkron színészethez, hogy én is próbálok bizonyos mozdulatokat csinálni a kezemmel ,a számmal, hogy segítsen beleképzeni magam. Az segít ha fantáziálok hozzá arról amit mondok és ahogy látom ezt. Nekem ez segít.
Felvételnél nem, hogy ne vonja el a figyelmem, de szövegírásnál időnként szoktam azzal is trükközni, hogy az egyik monitorra kiteszek egy jó pasit és közben ahogy rá-ránézek a képre úgy írom a szöveget.

– Volt már olyan téma, ami bár kezdetben távol állt tőled, mégis megragadott a felkérés stílusa, és végül jobban bejött mint gondoltad volna?

Misslxxy :

– Inkább olyasmi eset, ami nem feltétlenül nem jönne be, csak esetleg nem gondoltam még rá. Amikor például húg vagy mostohanővér szerepben voltam meglepődtem mennyire beindított a helyzet, a finomabb femdom felvételeknél is meglepődtem már hogy mennyire izgatott közben, jobban, mint gondoltam.

– Mennyi ideig tart egy-egy felvétel elkészítése az ötlet megszületésétől a forgatókönyv kidolgozásán és a hangfelvételen át a végső vágásig?

Misslxxy :

– Nehéz lenne egységesen megmondani, attól is függ mennyi elemet kell egy felvételbe tenni, mennyire hosszúra tervezik kb. Nagyjából 5-6 órának mondanám, de volt már hosszabb is, rövidebb is. 

– Egy-egy felvétel végleges elkészülte és megjelentetése után meg szoktad jutalmazni magad valamivel?

Misslxxy :

– Magamat jutalmazni nem szoktam, úgy gondolom ezt a követőim, hallgatóim adják meg nekem <3 Nagyon jól esnek a visszajelzések és ez motivál abban, hogy folytassam. Sokat köszönhetek nekik!

Illusztráció: https://www.pornhub.com/view_video.php?viewkey=674277574b07c

– Mi a tapasztalatod, az angol vagy a magyar anyagok terjednek jobban?

Misslxxy :

– Nálam jelen esetben a magyar vezet. Az angol anyagok általánosabbnak számítanak, nagyon sok audiós van jelen. Nálunk ez viszont nem annyira jellemző. Vannak külföldi követőim, de ott nem számít ez annyira különlegesnek, nehezebb is kitűnni, főleg hogy nem anyanyelvű vagyok, bár van akinek pont az akcentus adja meg a pluszt. Hangban természetesen nehezebb érvényesülni mint a vizuális tartalmaknál, ahol elég egy képkocka ahhoz hogy érdekes legyél valaki számára.
Amikor egy audiót felteszel végiggörhethetnek rajtad anélkül hogy bármit hallanának belőled és eldöntsék hogy ez jó vagy rossz. Nyilván nem is mindenkinek való önmagában az audió.
Egy kicsit más fajta, “agyat megcélzó”(?) izgatási forma.

– Hogyan látod, a műfaj mely témái lehetnek sikeresek a következő években?

Misslxxy :

– Véleményem szerint vannak olyan témák amik annyira népszerűek, hogy sosem mennek ki a divatból. Legalábbis a megtekintések és a kérések alapján gondolom így, pl a tabu témáimat nagyon szerették, de még lehetne folytatni a sort.
A classic dolgokon túl a többit pedig a hallgatók alakítják, tehát kezükben van szerintem a jövő. Hiszen a közönség ,a felkérők alapozzák meg, kövezik az utat a következő és következő felé. Szeretem, hogy már van miből meríteni, nem csak a saját fejemből, mert rengeteg ötletet adták már a követőim. És persze hol lennék nélkülük? Az audiózást már abbahagytam volna, ha nincs ekkora hatásom másokra és megmaradtam volna a néhai írásnál. Az visz előre, hogy valamit adok másoknak amit szeretnek, így ők viszik a vezérfonalat 🙂

Egyedi hangüdvözlet a pornolover blog olvasóinak: https://drive.google.com/file/d/1VJqzGE0G6oO4nPTHkC_WhBySwvOJkK08/view?usp=drive_link

Kövesd te is MissIxxy munkásságát a számodra legtesthezállóbb felületen! https://linktr.ee/MissIxxy

Még szintén kedvelheted...