Nemrég azt ünnepeltük, hogy 14 éve készülnek a PornoLoverBlog Release-ek, ma a blog egy éves évfordulója volt a pezsgőbontás oka az újév mellett, és máris itt a következő ünnepelni való, mégpedig az 500. filmünk!!! Itt szeretném megköszönni Seven9 barátom kitartó munkáját, mert az anyagok nagy részét Ő digitalizálta, és tudom ez mennyi munkával jár. Bár ebből továbbra sem profitáltunk egy forintot sem, a visszajelzések Tőletek azt mutatják, hogy tetszik amit csinálunk, és ígérem folytatni fogjuk!
Még mielőtt belekezdenék a mai klasszikusunk elemzésébe hadd említsem meg újra, hogyha szeretnétek minket támogatni, akkor ezen az oldalon tudjátok megtenni :
https://gofund.me/079bd816
A befolyt összeget természetesen új kazetták, dvd-k szerzésére fogjuk fordítani, ahogy tettük azt eddig is
És akkor lássuk a mai release-t, amit kimondottan erre az alkalomra tartogattam!
A Csak néhány lövés a Star Pictures filmje, és több címmel is megjelent : Calda moglie infedele , The Unfaithful Wife , Marc Dorcel forgalmazásában pedig Infidèle & jalouse-ként lett anyakönyveztetve.
A rendezőt megemlítettem, de szinte teljesen felesleges 🙂 Az olasz Tony Manero-nak ugyanis ez az egyetlen filmje… Kár.
Nekem nagyon tetszik a film, de most hadd kezdjem a negatívumokkal. A Csak néhány lövés rövid. Nagyon rövid. Ez a 77 perc ugyan add nekünk 5 jelenetet, de itt még simán elfért volna kettő.
A történet egy feleség szerelmi kálváriáját mutatja be, sokat ugrálunk az időben ezáltal, és ez nem kicsit zavaró, főleg amikor épp egy remek kúrást szakítanak ezzel félbe, hogy belekezdjenek egy másikba, majd egy harmadikba.
A szereposztás férfi részről mondhatni megszokott. Két ritkábban látható pasi mellett már-már közeli ismerősöket láthatunk : Leslie Taylor, John Walton, Andrew Youngman és a politikus Kabai Zoltán.
Lányok terén már nem ennyire jó a helyzet. Kristina Varga, Eve Bianco vagy Peggy Sue neve nekem semmit sem mond, nem is sok filmben szerepeltek. Viszont itt a film sztárja, Erica Bella őt pedig nem kell senkinek bemutatni. És remekül elviszi a hátán az egészet. Ő játssza azt a luxus körülmények közt élő feleséget aki rajtakapja a férjét a titkárnővel. Ebből aztán azonnal tudjuk, hogy a történet nem igaz történet, mert ugyebár ki csalná meg a szépséges Erikát 🙂 A történet itt sem fog díjat kapni, és ezen a film végi “csavar” sem segít, cserébe a képi világa nagyon is rendben van.
Szóval minden hibája ellenére a Calda moglie infedele egy jól összerakott pornó. Főszereplőnk minden jelenetben gyönyörű, mind a DP mind a masztis jelenetei izgatóak, ha mégis ki kellene egyet emelnem akkor az édeshármas lenne Leslievel és Zoránnal. Ott egy igazán forró, kurvára erotikus baszást kapunk.
De hogy ne csak hazánk tündérét emeljem ki, Peggy Sue is ügyesen kezeli a faszt, már keresem is a további munkáit, mert szerintem kurva aranyos kis indiai punci.
A dvd rip képe szép, de a hang és szinkron is rendben van.
Ez lett volna akkor a jubileumi 500. feltöltés részünkről ! A filmet a szokásos helyeken tudjátok elérni, jó szórakozást! Mégegyszer kívánok boldog újévet a teljes csapat nevében!
Idén is leszünk!