Próbálom pótolni a lemaradásaim a PornoLover Release-ek terén, ezért ma még egy filmet feltöltök Nektek! A Wet Paint a Dreamland entertainment stúdió egyik klasszikusa 1990-ből.
Tipikus amerikai pornó a Frissen mázolva. Történet ugyan van, de igazából csak átvezető két dugás között. Talán ezért is szeretem jobban az európai filmeket, mert itt a 76 perces játékidő mellett komolyan gondolták, hogy 10 percet kell várni az első akcióra, ráadásul az is lassan indul be.
Itt merném megkérdezni Tőletek. Ti megnézitek a teljes filmet, vagy át tekeritek ezeket az “átvezetőket”
A férfi színészek igazi pornós ikonok. Randy Spears, Joey Silvera és az idén elhunyt Randy West. Mindegyikük komoly mennyiségű filmográfiát tud felmutatni. A női szereplők között Rachel Ryan a legismertebb, de Tonisha Mills-t is érdemes megemlíteni, főleg az édeshármas jelenetet Rachel és Eric Price társaságában. A dugások elég lassúak, és próbálnak erotikusak lenni, ez akkoriban nagy divat volt, de én nem igazán szeretem ezt a stílust. Talán pont ezért nem tudott lekötni a Wet paint.
De akinek bejönnek a 90-es évek szőke cicababái, itt megtalálja számításait.
A release a megszokott DVD rip képminőséget hozza, viszont a szinkronnal több helyen is van gond. Sok helyen nincs lefordítva a szöveg, az utolsó két perc konkrétan nem kapott magyar hangot. Viszont amikor meg nincs is beszéd, akkor meg van magyar hang. Gondolok itt arra a jelenetre amikor Rayne Dawn kifacsarja Randy Spears spermáját, úgy hogy az a medencében landoljon. Ez a párbeszéd megy magyarul (miközben ők nem beszélnek)
Rayne : – Na! A gyerekeid!
Nézd a kicsik!
Randy : – Megtanultak úszni!
A film máris tölthető a megszokott helyekről, jó szórakozást!