Agatha Vega és Eve Sweet könnyed, nyárias, vidám hangulatú négyes szexjelenetben játszott 2024 januárjában a Vixen csatornán. Julia Grandi rendezésében. Játékuk összeillett, mindkét hölgy hasonlóan csinos, üde megjelenésű. Mindketten a kilencvenes évek közepén születtek, igaz, a világ két különböző sarkából fújta őket össze a szél : Agatha Venezuelából, Eve pedig Bukarestből érkezett a pornó világába.
Pillanatkép a januári jelenetből:
És aki már ritkán látható: a szintén pornószínész múlttal rendelkező rendező, Julia Grandi:
A jelenet mindenki megelégedésére zárulhatott, mert ugyanez a felállás egy egész filmet hozott év végére össze The Long Con címmel. Négy jelenetből áll a film, a címben belengetett csavarok helyett viszonylag egyszerű cselekménnyel.
1. rész: Eve Sweet és Matthew Meier
Budapesten indul a kaland, a főváros jellegzetes épületeit kapjuk meg vágóképként. Ez nem újdonság a stúdiótól, jópár jelenetet forgattak már itt.
Rosszul bemikrofonozott, nehezen érthető akcentusos dialógus során főhősnőnk kizsarolja a perverz szereposztó pasiból a felesége drágakövekkel kirakott köntösét. Ebbe öltözve sétálgat Budapest ikonikus helyszínein.
A zsákmány megszerzését úgy ünnepli meg, hogy felszedi a házban lakó fiatal hapsit, és hatalmasat kuffant vele. Az egész jelenetből sugárzik a felszabadultság, a vidám energia.
A művésznő mosolyogva, élvezettel csinálja végig az összes pózt. A magassarkút közben sajnos leveszi magáról, de anélkül is remekül mutat a fehér ágyon a minimalista lakásban. A kefélésre csiklósimogatással is rásegít, úgyhogy többször is összerándul a teste a gyönyörtől.
A klassz záró szájbaélvezés után hősnőnk újabb megbízást kap a telefonjára, melyet karakteridegen kacajokkal fogad.
2. rész: Agatha Vega és Jason Luv
Los Angelesbe kerülünk, ahol a történet szerint Agatha beédesgeti magát a kiszemelt pasi szívébe és persze ágyába, hogy kirabolhassa. Egészen az eljegyzésig eljutnak, sikerül is megszerezni a lóvét meg az ékszereket a péncálszekrényből. de Agatha, miután kijhajítja a zsákmányt, mint a Két pasi meg egy kicsiben, a verandáról a tengerpartra, puszta szívjóságból visszatér még kuffantani egyet az áldozatával.
A vörös hölgy barnás-narancsos bőre Istenien mutat a fekete, tetovált színész mellett. Gyönyörűen fényképezett, kellemes szexjelenet. Totál hibátlan minden póz, látszik a rutin és a tehetség találkozása.
A jelenet végén oly hatalmas adag krémest pakol ki a fekete pali a színésznő puncijába, hogy öröm nézni. Ráadásul nem holmi mesterséges spermát, látszik az állagán, hogy tényleg a színész gyűjtögette össze.
A kuffantás után, a zsákmányban gyönyörködve Agatha is megkapja a rejtélyes megbízatást: kriptovalutához kell jelszót lopni! Ami egy papírdarabra van leírva! Nem tudom, ki találta ezt ki, de ennél kevés érdektelenebb bűnözői trófeát tudok filmben elképzelni.
3. rész: mindkét hölgy első DP felvétele
Mindkét szélhámoslány ráveti magát a jelszó ügyére, és láss csodát, meg is tudják szerezni a papírdarabot. A riasztó megszólalása után nem akarnak rögtön lelépni, nehogy rájuk terelődjön a gyanú. Ehelyett elvegyülnek a házban zajló buliban, ami éppenséggel egy orgia.
A két hölgy könnyedén elhelyezkedik az előtérben álló ágyon, és szépen fényképezett, szenvedélyes szeretkezésbe fognak férfi partnereikkel.
Christian Clay (ő a kopasz pali) igazán bejöhetett Agathának, mert jópár jelenetük elérhető a neten, a The Long Con után újabb hármas anált is összedobtak.
Külön tetszett, ahogy a lányok az ágyról felpattanva újabb hapsikat invitáltak az együttlétbe.
Eve elkerekedett szemekkel tűri a DP-t, Agatha kissé rezgnáltabban, befelé figyelve.
A jelenet vége egyenesen szenzációs. Agatha mohón nyalogatja fel az arcára, szájára érkező spermasugarakat, mint maci a mézet. Aztán segít Eve-nek, közösen verik ki a másik két pasi farkát, és a végén még hógolyóznak is egy jólesőt a frissen fejt ondóval.
Remek jelenet, érdemes többször megnézni, és az orgia más-más részére koncentrálni. A háttérben dolgozó párok is gyönyörűen dolgoznak. Jópár óráig tarthatott leforgatni, a háttérben a verőfényes déli napsütésből alkonyat lesz a végére. Mindenesetre jó hangulatú bulinak tűnik.
4. rész: jachtos édeshármas
A cselekmény bonyolódik pár hihetetlen csavarral. Gondolnátok, hogy Eve Sweet harcképtelenné tud tenni két biztonsági őrt? Vagy hogy Agatha el tud vezetni egy jachtot. Kiderül, ki volt a rejtélyes megbízó, és persze a sikeres akciót egy hármas szexszel ünneplik meg hőseink.
Tök jó látni, ahogy az eredeti helyszínnek hála szex közben himbálózik a hajó. Egy szépen fényképezett, látványosan kivitelezett hármas ez, mediterrán látványvilággal.
A Long Con tehát egy kellemes, látványos pornó szépen fényképezett jelenetekkel. Nem tudni még, olyan ikonikus duóvá válik-e a két lány kettőse, mint Michelle Wild és Sandra Iron, vagy Adriana Chechik és Megan Rain, de kétségtelenül remekül mutatnak együtt, és a rendező-producer ezt a filmet is ügyesen összehozta.