Az egyik legnagyobb sikereket elérő magyar pornós 2010 körül Égerházi Zsanett volt, művésznevén Sandy Fantasy. Az 1976-os születésű lány meglepő stratégiával ért el anyagi és szakmai elismerést: egy-két kivételtől eltekintve nem vállalt fiú-lányos jelenetet. Főleg szóló és lány-lány videókkal hódított, illetve egy ritka, tettetős stratégiával: a fotózásokon a férfi partner nemi szervét a sajátjához illesztette ugyan, de az összeérés vagy behatolás hiányát a kezével eltakarta. Nem mintha finnyáskodott volna, vörös körmös ujjaival simán irányította partnerei farkát a színésznők testébe, és csókolózott is velük egy szépen fotózott szájbaélvezés után. De ő maga nevető vagy éppen mosolygó harmadikként szerepelt általában, nem vett részt az aktusokban.
Emlékezetes Mya Diamonddal készült jelenete, amelyben álarccal bár, de mégiscsak részt vett fekete partnere orális kényeztetésében:
A legnagyobb nevekkel szerepelt együtt: Mészáros Dórival, Eve Angellel és sokan másokkal.
Jópár címlapon és magazinban is feltűnt, többek között FHM-ben és Playboyban is.
A Private stúdió egy remek pornófilmet forgatott főszereplésével, melyben karaktere perverz kalandok szemtanújaként vándorol a külvárosban, és keveredik maga is szépen fényképezett szexjelenetekbe kétszer is.
Beválogatták a nemrégiben elhunyt Nemere István Vérvonal c. filmjében is Dukai Reginával és Zimány Lindával, bár maga a film sehol sem elérhető. Sőt, a rendezőt költségvetési csalás vádjával el is ítélték sok-sok év tárgyalás után.
Zsanett ClubSandy néven saját ügynökséget is alapított, mely minőségi pornó közvetítésével foglalkozott. Az ügynökség honlapja, a www.ClubSandy.com már nem él, csak néhány kósza képsorozaton tűnik fel logóként a neten.
A művésznő több, mint egy évtizede, még aktív pornósként ismerkedett meg párjával Roman Rey-Chavent modell és étteremtulajdonossal. Hollywoodban élnek, két gyermekük született, Sandy nem érhető már el social medián, csak a férje Insta oldalán található néhány elrejtett kép, például ez a novemberi.