Interjú Régi cikkek

Blast from the past – Gina Lorenzza Interjú 2012

Loading

A friss interjúk sajnos lassan készülnek, ezért egy régebbit posztolok most az eredeti PornoLover blogról. Hihetetlen, de ez a kérdezz-felelek már 12 éve készült… Gina akkor teljesen kezdő volt a szakmában, de jól állta a sarat, és szuper válaszokat kaptam. Sajnos karrierje kb. az interjú után véget is ért.
Természetesen nem bántani akarjuk ezzel a re-postal, de ahogy egyik válaszában mondta :
“ezután sem fogom letagadni sem szégyellni jelen életemnek ezt a részét egy percig sem”

Íme a 2012-es Gina Lorenzza interjú

PORNOLOVER

Kedves Gina!
Először is köszönöm az olvasók nevében is, hogy elfogadtad a felkérésem. Érdekes, hogy 3 napja még azt sem tudtam ki az a Gina Lorenzza, ma pedig egy interjú kellős közepén vagyok Vele.

Igyekeztem felkészülni „belőled” az interjú előtt, de egy újoncnál ez egy kicsit nehéz, hiszen nem sok adat áll még rendelkezésre az interneten. Szerintem sokakat érdekel, hogy hány éves vagy és mivel foglalkoztál a pornózás előtt?

GINA LORENZZA

23 éves vagyok. Mielőtt belevágtam, elég sok mindennel foglalkoztam, tipikusan ilyen “jég hátán is megélő ” tipus voltam-vagyok, több lábon igyekeztem állni akkor is. Csináltam különféle hajakat, érdekelt a körömépítés és ami a legfontosabb és általában senki nem gondolná rólam, az a lókiképzés , igyekeztem az erre igényt tartó emberekkel megismertetni egy más hozzáállást a lóhoz, lovagláshoz és az állatokhoz. Picit elkanyarodtunk, na de a lényeg, hogy sok közöm nem volt az erotika iparhoz. 🙂

PORNOLOVER

Emlékszel még mikor láttál először pornófilmet? Mit láttál és mit gondoltál utána szexről?

GINA LORENZZA

Azt hiszem, olyan 13 éves lehettem. Nem emlékszem már, hogy pontosan milyen jelenet volt, de azt tudom, hogy nagyon meglepődtem a látottakon. 😀 Mivel akkor már tisztában voltam a dolgokkal, ezért semmi különöset nem gondoltam, természetes dolognak tartottam akkor is, csak ahogy az előbb is leírtam, meglepett, hogy milyen keményen tolják. Ki tudja, lehet valaki olyat láttam, akivel dolgoztam már.. :))

PORNOLOVER

Hány évesen vesztetted el a szüzességed? Álmodoztál előtte milyen lesz az „első” ?

GINA LORENZZA

16 éves voltam. Eleinte persze elképzeltem ezerféleképpen, de mire eljutottam a konkrét actionig addig nem lógott bilibe a kezem. 🙂

PORNOLOVER

Gina Lorenzza… Olyan olaszos hangzása van. Miért pont ez lett a neved?

GINA LORENZZA

Az első ügynök aki intézett nekem munkát, ő találta ki, én akkor nem voltam túl jó passzban egy itthoni dolgom miatt. Gondolom köze van hozzá, hogy perfekt olaszból. 🙂

PORNOLOVER

Hogy cseppentél bele ebbe az egészbe? Ki miatt, mi miatt?

GINA LORENZZA

Elsősorban magam miatt és azok miatt, akiket szeretek és fontosak. Erről majd úgyis szó esik egy későbbi kérdésed kapcsán. Mivel létkérdés volt, ezért belevágtam és nem bántam meg, így tarthattam meg azt az életformát, ami éltet és azokat, akik éltetnek.

PORNOLOVER

Négy különböző videót találtam rólad, ebből három a megszokottól keményebb szett. Ezt kínálták kezdésnek, vagy alapból ebben a stílusban szeretsz utazni?

GINA LORENZZA

Így jött ki a lépés, és már a  kezdetekkor körvonalazódott, hogy a kinézetem alapján számíthatok ilyen munkákra, ugye a hajam, tetoválás, stb. Mindemellett semmi kifogásom az ilyen munkák ellen, nem olyan elviselhetetlen ez, mint amilyennek kinéz.. 🙂

PORNOLOVER

Milyen érzés volt, amikor hazamentél az első forgatásod után? Mi zajlott le benned, mennyire viselt meg lelkileg?

GINA LORENZZA

Új érzés volt, de pozitív, mivel nem üres kézzel tértem haza és nyugodtan aludtam. Mivel kezdetektől munkának tekintem a forgatásokat, (ahol persze kellemes hangulat van és a nevetséges, kedvelt tévhitekkel ellentétben nincs nőalázás és egyéb kihasználás) így egyáltalán nem viselt meg a dolog. Ez nem aberrált emberek gyülekezete.. Szerintem a legelső pillanattól le lehet venni valakiről, hogy beetethető vagy sem. Legalábbis én ezt tapasztaltam..

PORNOLOVER

Milyen kategóriájú filmekben láthatunk majd, illetve mi az amit semmiképp nem vállalsz el?

GINA LORENZZA

Az első és legfontosabb, hogy az én értékrendembe elférjen a dolog. Nyilván a normális kereteken belül dolgozom. Az állat szeretetem miatt találkoztam olyan beteg és szánalmas feltételezésekkel, hogy animal porno, de ki kell ábrándítsam az összes ilyen eltorzult agyú, szánalmas embert, hogy sem ilyenben, sem egyéb gusztustalan(pl kaki stb) dologban nem veszek részt. Még valami, amik távol állnak tőlem, azok a popsis dolgok. Igen próbáltam, de nem tudták velem megszerettetni.

PORNOLOVER

Karriered elején forgathattál egy igazán nagy hazai sztárral, Mandy Bright-al. Milyen volt vele együtt dolgozni? Esetleg adott tanácsokat a sztárra válással kapcsolatban?

GINA LORENZZA

Igen. 🙂 Egy nagyon kedves, közvetlen embert ismertem meg benne, nagy tapasztalattal, ezért a forgatás is ennek szellemében pörgősen telt. Nem beszélgettünk ilyenekről, igazából nekem nem is célom “sztárra” válni. Alapból fura nekem ez a kifejezés. 🙂 Amit takar, valójában az nem áll közel hozzám, szeretek a kis világomban, békében élni. Egészen másképp képzelem az életem például 5 év múlva. Természetesen, ahogy eddig sem, ezután sem fogom letagadni sem szégyellni jelen életemnek ezt a részét egy percig sem. 😉

PORNOLOVER

Kényes kérdés, de próbálom finoman feltenni. Nem akarok a pénztárcádban nyúlkálni, de szerinted meg tudsz majd élni csak a pornóból, vagy mellékállást is kell szerezned?

GINA LORENZZA

Tisztában vagyok vele, hogy manapság nem igazán lehet megélni csak ebből, mostanában elkezdve. Fogalmazzunk úgy, hogy ez egy lehetőség arra, hogy megteremtsem a lehetőséget, hogy a későbbiekben hosszú távon vagy akár életem végéig is azzal foglalkozhassak, amihez  kedvem van.

PORNOLOVER

Igaz még nem régóta dolgozol a felnőtt filmes iparban, de mennyire változott esetleg meg a munkád miatt az életed?

GINA LORENZZA

Az életem semennyire sem változott meg. 🙂 Ugyanaz vagyok, mint aki előtte is, nem változott sem az életfelfogásom, sem az értékrendem. Az emberi kapcsolataimra ez az egész egy nagyon jó szűrő, mindenkiről kiderül idővel, hogy mennyire volt őszinte velem az eddigiekben. Elég gyatra az arány.. 🙂 Vannak, akik elfordulnak, vannak, akikről kiderül, hogy tényleg igaz barátok és vannak, akikről nem is gondoltam volna, hogy azzá válhatnak. Persze vannak azok, akiknek a sivár kis életét feldobhatja, hogy egy ismerősük pornózik, van kiről csámcsogni, fikázódni a szürke kis napjaikon. Nekik nyilván nem olyan izgalmas az életük vagy nincs is, ezért kell másvalakiét kibeszélni. 🙂 Alapvetően mindig megosztó ember voltam külsőt, belsőt tekintve is, elképzelni nem tudom, miért élik meg ezt szenzációnak. A kis álszentek 🙂 Azt teljesen elfogadom, hogy valakinek az értékrendjébe, életébe nem férne bele, de ez az én életem. Az vesse az első követ a filmesekre, aki még sose nézett pornót! !

PORNOLOVER

A hajad nem a megszokott ebben a műfajban, de talán pont ez emel majd ki a többiek közül.  Ha esetleg egy nagyobb szabású produkció azt követeli változtasd meg, mit tennél, mennyire ragaszkodsz hozzá?

GINA LORENZZA

Nagyon ragaszkodom hozzá, így semmilyen produkcióért nem változtatnék rajta, értelemszerűen inkább nem szerepelnék a filmben, jelenetben.

PORNOLOVER

Gondolkozol bármilyen plasztikai beavatkozáson a közeljövőben?

GINA LORENZZA

Nem. 🙂 Nem ítélem el, akik alávetik magukat, de én úgy vagyok vele, hogy amíg magamnak megfelelek, addig nincs rá szükség. Persze, pl azt támogatom, hogy ha baba project után indokolt, akkor egy cici korrekcióban részt veszek, mert ugyebár nem szabad eltohonyodni később sem. 🙂 Amúgy meg az a legfontosabb, hogy magát elfogadja az ember..

PORNOLOVER

Szerintem az olvasók nagy része, velem együtt természetesen, szeretne belesni Gina Lorenzza hálószobájába.  Mesélj milyen vagy az ágyban, ha nincsenek kamerák? Romantikus összebújás, vagy inkább a kemény dugás híve vagy?

GINA LORENZZA

Ez teljességgel a hangulatomtól és a partnertől függ, hogy mit, melyik énemet hívja elő. Alapvetően nagyon cicázós bújós vagyok ha szeretek valakit, de ez persze nem zárja ki a keményebb kísérletező hajlamaimat sem. 🙂 Szeretem ha ki tudják belőlem hozni ezt is, enélkül lagymatag az egész.

PORNOLOVER

Forgattál már valakivel házi-pornót?

GINA LORENZZA

Igen. 🙂

PORNOLOVER

Őszintén! A méret a lényeg?

GINA LORENZZA

 Igen számít. Ne legyen túl kicsi, se túl nagy. 🙂 Nem centiken múlik, de egy szintet azért meg kell ütnie. Persze itt nem kell semmi extrára gondolni. 😀

PORNOLOVER

Szabadidődben mivel foglalkozol, mi a hobbid?

GINA LORENZZA

Mióta az eszemet tudom rajongok az állatokért, 6 éves korom óta a lovak a mindenem, 8 éve meg egy bizonyos ló. Apukám 10éve meghalt és ketten  maradtunk anyával, azóta küzdelem az életünk. Pár éve felszámolva mindent bent a városban, Szegeden, kiköltöztünk tanyára az akkor már igen megszaporodott állatállományunk miatt is és azért, hogy valóra válthassuk mindazt, amiért addig küzdöttünk. Jelenleg egy általunk üzemeltetett kisebb kutyamenhely és néhány ló tölti ki a mindennapjaimat. Későbbiekben cél ezt egy nagyobb volumenű állatvédelemre épülő alapítvánnyá fejleszteni. Azt hiszem ezzel válaszoltam meg teljesen azt a kérdésedet, hogy ki vagy mi miatt kezdtem el filmezni. 🙂

A maradék szabadidőmben foglalkozok táncokkal (hastánc, latin és még egy pár), imádok kreatívkodni, varrogatni, rajzolni, bőrökkel bíbelődni.

PORNOLOVER

Milyen Gina Lorenzza férfiideálja és mivel tud szinte azonnal levenni a lábadról?

GINA LORENZZA

Legyen FÉRFI, szigorúan nagybetűkkel, a szó minden értelmében. Külsőre nincs konkrét ideálom, a kigyúrt tetkós kopasztól kezdve, a hosszú hajúig tetszhet, természetesen ha van esze, elengedhetetlen, hogy valaki szellemi partner is legyen. Kell még, hogy érezzem a feltétlen biztonságot, erőt, védelmezést. És az, ami a legfontosabb, hogy ugyanazt az életformát támogassa, mint én. Mi sem egyszerűbb, csak győzzek válogatni, ugye? 😀

PORNOLOVER

Elérkeztünk az interjú végére. Mennyire „erőszakoltalak” meg a kérdésekkel?

 GINA LORENZZA

Ugyan, semennyire, tudod, bírom a strapát. 😀

PORNOLOVER

Egy ilyen interjú után a megszokottnál több komment érkezik, regisztrálsz esetleg a PornoLover blogra és reagálsz majd ezekre?

GINA LORENZZA

Igen, sejtem, fel vagyok készülve mindenre.. 😀 Természetesen reagálok azokra, amik nem a tömény rosszindulatra épülnek. 🙂

PORNOLOVER

Gina köszönöm szépen, hogy időt fordítottál ránk, és megtiszteltél minket a válaszaiddal.

GINA LORENZZA

Ez csak természetes. 🙂

PORNOLOVER

Remélem hosszú és sikeres lesz a karriered!

GINA LORENZZA

Köszönöm!

Még szintén kedvelheted...