Actual porn Kritika

Kritika – Hard (2024)

Loading

Az egyre extrémebb jeleneteket bemutató pornóoldalak között üdítő kivételt jelent a francia Dorcel stúdió stabilan hozott romantikus vonala. A stúdió filmjeiben még megjelenik a forgatókönyv, kapunk rendes világosítást és stúdiómunkát, szépen felépített sminket és szenvedélyes szexet.

A Dorcel új, Hard c. filmjében egy sportszerető párt ismerhetünk meg, akik az edzéseket némi keféléssel dobják fel.

Az első jelenet egy kocogás utáni zuhanyzós szeretkezés sejtelmes fényekkel, sok-sok vízsugárral és nyögésekkel.

A párocska ezután nekikezd a keményebb edzéseknek, mert közeleg a verseny, formába kell lendülniük. Az edzőjük nem teljesen elégedett az eredménnyel, ezért bevonja fizikoterapeuta kolléganőjét, akit Shalina Devine alakít. A bukaresti származású, román nemzetiségű színésznő rendszeresen szerepel európai filmekben, remekül karbantartott, vékony alakjával és implantátumaival igazi pornós kincs, aki minden jelenetét megbízható profizmussal forgatja le.

Már felöltözve is sugárzik belőle a szexuális energiával teli MILF, akit nem kell átváltoztatni, néhány ruhadarab ledobása után máris akcióra kész. Az edző ezt alaposan ki is használja, és egy szépen fényképezett keféléssel elevenítik fel a régi kalandokat.

Remek stock zene is szól a háttérben, kár, hogy a szopás után lekeverték. De szerencsére a hangok valamennyire kárpótolnak, érdemes hangosan nézni a jelenetet, remek hangulatot biztosítanak a sóhajok, a nyögések és az ágy recsegése.

A fizioterapeuta egy finom masszázsban részesíti a sportolónőt, és hamarosan testi-lelki jóbarátnők lesznek. Érdekes, leselkedő kameraállásokból, szépen fényképezve láthatjuk a leszbi jelenetet:

A testi felkészülés mellett a mentális egészségre is odafigyelnek a szervezők, ezért meghívnak egy meditációt vezénylő párt, akivel sportolóink a tengerparton meditálhatnak. Estére ez átfordul egy négyes szeretkezésbe. Sok-sok csókkal és simogatással hangolódnak rá a szexre, a már ismerős naplementés színvilággal. Remek összegabalyodások, párcserék, a hús örömeinek szép megörökítése.

A jelenet végét sem bonyolította túl a rendező, az egyik lány a fenekére, a másik a szájába kapja a spermát, és már mennek is a versenyre.

A fitneszteremre a versenyzők és edzőik távollétében a meditációval foglalkozó pár felügyel. Ez persze ismét egy kufircolást jelent, a film utolsó jelenetét. Ez már eléggé közhelyesre sikerült, az edzőteremben, a sporteszközök között kapjuk meg a szokásos pucsító pózokat.

Az utolsó pár pózt ráadásul kidolgozatlan bútor- és OSB-lapok között nyomják. Nem tudtam elvonatkoztatni e felületek érdességétől, és azon aggódni, vajon mikor kapnak egy szálkát valamelyik érzékenyebb bőrfelületükbe.

Ráadásul a srác is eléggé meg kell küzdjön a spriccolásért a végén – vagy sokáig tartott a forgatás, vagy a partner nem jött be neki, de eléggé sokáig és keményen verje, hogy elélvezzen. Az utolsó jelenet nem ad sokat sem esztétikai, sem szexuális szempontból.

Összességében egy szépen fényképezett, igényesen leforgatott és megszerkesztett filmről van szó, bátran ajánlom pároknak is közös megtekintésre. Shalina Devine-rajongóknak meg egyenesen kötelező.

Még szintén kedvelheted...