Mia Malkova és Tru Kait Starbucks-kötényes hármasa

Loading

Milyen pornójelenetet forgatnál, ha könnyen hozzájutnál két Starbucksos kötény, és rendelkezésedre állna két dögös maca? Akik közül az egyik három éve vásárolt pornóforgatási helyszínnek egy négymillió dolláros kastélyt? Kibérelnél zárás után egy kávézót és eljátszanál egy vásárlói kalandot? Végigfolyatnád a testükön és egymással nyalatnád le róluk a kávét? Netán bele is kevernél testnedveket és látványosan …

Onlyfans oldalt indított a Vixen csoport

Loading

A Vixen, Blacked, Deeper és egyéb csatornáiról ismert Vixen csoport az onlyfanst kifejezetten marketing célokra használva egy ingyenes oldalt indított.  Elég rendszertelenül posztolnak rá, heti vagy havi rendszerességgel kerültek ki eddig forgatási videók, képek, és előzetesek. Lényegében a twitteren már megjelent tartalmaikat hasznosítják itt újra, ennél többet nem nyújtanak. Az oldalt használók mindenesetre ingyenesen feliratkozhatnak …

Albumot nyomtatott a Vixen stúdió

Loading

A Blacked csatorna 2014-es indítása óta eltelt tíz év ünneplésére nyomtatott albumot dobott piacra a Vixed csatorna. Ez volt az első csatornájuk, rá egy évre indították a Tushyt, majd érkezett sorban a többi: Vixen, Blacked Raw, Tushy Raw, Deeper, Slayed és tavaly a Milfy. A leírás szerint 250 színes oldalon mutatják be a legjobb jeleneteket, …

Egy etikus orgia forgatásának kulisszatitkai

Loading

AMA, azaz Ask me Anything eseményt tartott novemberben a redditen Casey Calvert pornószínésznő-rendező és Erika Lust producer. Munkásságuk fő jellemzője, hogy nem az alázós pornót készítik, hanem a női szemszöget is figyelmbe veszik, a forgatáson maximálisan odafigyelnek a szereplők komfortérzetére és jogaira. A kommentláncolatból többek között megtudhajtuk, A posztból egy regisztráció után maga a félórás …

Rebecca Volpetti visszavonul a stúdiós forgatásoktól

Loading

Instagramon jelentette be az olasz származású, 26 éves színésznő, hogy felhagy a stúdiókkal közös munkával.  A pályára lépése óta eltelt nyolc évben forgatott az összes jelentős európai stúdióval, a finom érzéki szextől a Private-os DP videókon a Legalpornós anál alázásokig mindent. A Blackedraw és a Tushy csatornákon is bemutatta már anális tehetségét.  Onlyfans oldalán továbbre …

Riley Reid, a Playboy új tartalomgyártója

Loading

Hugh Hefner halála után a Playboy konglomerátum irányváltoztatással igyekszik megőrizni a médiatérben a 20. században megszerzett pozícióját. Ennek egyik eszköze, hogy tartalomgyártókat szerződtetnek, egy Onlyfans-alternatívát kínálva a könyedebb erotika kedvelőinek. Szeptemberben a 23 éves, popkultúrában gyakran megjelenő Riley Reid állt be a csapatba. A színésznő több módon is próbálja már monetizálni tevékenységét, saját ruhamárkája után …

Vanna Bardot az új Fleshlight modell

Loading

A Fleshlight cég a feltörekvő, 25 éves miami születésű pornóst, Vana Bardot-t választotta legújabb, realisztikus játékszerének modelljéül. A hölgy puncijáról és popsijáról formázott játékszereket Dopaminnak és Oxytocinnak nevezték el. A 80 euróba, avagy 30 ezer forintba kerülő játékszerek mellé egy kódot is kapnak a vásárlók, amellyel egy ingyenesen hívható telefonszámon erotikus felvételt is meghallgathatnak a …

Jenna Jameson visszatért

Loading

Az idén 50 éves Jenna Jameson a twitteren jelentette be, hogy visszatér. A színésznő rövid sztriptízáncos karrier után 1993-ban kezdett pornózni, 1995-től a Wicked stúdió filmjeiben szerepelt. Karrierje során 35 díjat nyert, többek között olyan filmekkel, mint a Jenna Loves Rocco, az I Dream of Jenna, vagy a The New Devil in Miss Jones. Személyes …

Adriana Chechik újra forgat

Loading

A két éve súlyos hátsérülést szenvedett Adriana Chechik a közösségi felületein jelentette be, hogy ismét pornójeleneteket forgat, egyelőre az onlyfans-es oldalára. Április során már elkészített egy hármas szexjelenetet két másik onlyfans-modellel: Illetve a Kazumi művésznevű színésznővel is posztolt egy szintén hármasra utaló fotót: Májusra öt jelenetet tervez, ezenkívül keresi leendő partnereit a forgatásokhoz. Illetve a …

Magához tért Emily Willis

Loading

Egy friss hír szerint magához tért a kórházban, vegetatív állapotban fekvő pornószínésznő. Az orvosok még nem tudták azonosítani, pontosan mi okozhatta a szívrohamát, ami miatt kómába került. A toxikológia teljesen negatív volt, a színésznő tehát tisztán került ebbe az állapotba, nem túladagolás miatt, ahogy sokan rebesgették. A színésznő jelenleg tudatánál van, de csak a szemével …